Elfelejtett jelszó | Regisztráció
A tetanuszfertőzés
FŐOLDAL | PROFILOK | TUDÁSTÁR | TESZT
2013-05-02, 00:00 | Betegséglexikon

A kórokozó, a Clostridium tetani, oxigénmentes körülményeket kedvelő baktérium – azaz levegőtől elzárt helyeken szaporodik. Jellemzően állatok (pl. ló, szarvasmarha) és némely ember bélrendszerében él.

A szaporodásra kiváló helynek számít egy mély, roncsolt, idegen testet vagy elhalt szöveteket tartalmazó, szennyezett seb. Baleset, sérülés kapcsán, éppen ilyen fertőzött talajjal szennyezett seb szolgál a baktériumok szaporodási helyéül.

A merevgörcs kialakulása

A kórokozók a szennyezett sebben szaporodva méreganyagot (toxint) termelnek. A baktériumok nem kerülnek a véráramba, csak a toxin. A vérkeringésbe került, vagy a szaporodás helyétől idegsejt nyúlványokon szállított méreganyag az idegrendszerbe jut, ahol gátló működésekben részt vevő ingerületátvivő molekulák felszabadulását akadályozza meg.

A betegség a seb keletkezését követően 1-3 héttel jelentkezik. Első tünet a szájzár, majd a nyakizmok és mimikai izmok megfeszülése, jellegzetes torz arckifejezés megjelenése (tetániás arc). Ezután hátfájás, végtagfeszülés, nyelészavar, majd az egész vázizomzat megfeszülése következik.

A betegség lefolyásába, a vegetatív idegrendszer is bekapcsolódik: nagyfokú verejtékezés, szapora pulzus, nyálfolyás, vérnyomásingadozás, legtöbbször kifejezett vérnyomásemelkedés, a gyomor- és bélmozgások renyhesége, vesekárosodás alakulhat ki. A beteg aluszékonyabb, de tudata ép.

Előfordulnak részleges kórformák is a seb környéki izmok érintettségével. Ilyenkor vagy alacsony a fertőzöttségi szint, vagy korábban oltott, de nem kielégítő védettségű a beteg. Az újszülöttkori tetanusz a fejlődő országok nagy problémája. A rossz higiénés körülmények között született újszülöttek, a köldökcsonkon keresztül fertőződhetnek. 

A tetanusz kezelése és megelőzése

Nagyon fontos minden esetben a helyes, időbeni sebellátás! A roncsolt részek kimetszése, a seb kitisztítása. Súlyos szennyezés, roncsolt, mély sebek és megfelelő oltottsági (vagy inkább oltatlansági) kritériumok alapján, tetanusz elleni ellenanyag készítmény (védekezőfehérje, ami a keringésbe került toxint megköti, közömbösíti; TETIG = tetanusz immunglobulin) is adandó az aktív védőoltás mellett. Szükség esetén, ha nem nagyon szennyezett a seb, a sebellátáson kívül elég a következő esedékes aktív tetanusz oltás beadása.

A tetanusz elleni aktív védőoltás a kötelező oltási séma része. 2, 3, 4, és 18 hónaposan, 6 valamint 11 évesen mindenki megkapja a vakcinát, más védőoltásokkal kombinált formában.

(A cikk a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének szakmai támogatásával jött  létre.)
 



A szükséges védőoltásokat a célországban jelentkező veszélyek határozzák meg. Válassza ki úticélját, hogy megtudja milyen védőoltások javasoltak az adott országban.
Földrész

Ország


Oltóanyag kiváltásához orvosi rendelvény szükséges! Patikakeresőnk csupán az Önhöz legközelebbi gyógyszertár megtalálásában nyújt segítséget.
Település
Copyright

2013. Oltási napló Minden jog fenntartva!

Adatvédelem és felhasználási feltételek
Súgó
Impresszum
Támogatók

Töltse le alkalmazásunkat a mobiljára!